2010. december 31., péntek

Boldog Új Elektronikus Gyújtást!

A kellemes karácsonyi csetepaté után végül az uram nyert: bár a kész elektronikus gyújtás készletet nem kapta meg, végül a papámmal találtak egy elektronikus gyújtás kapcsolási rajzot, megvették a hozzávalókat, és megtervezték a nyákot.
Műnyomó papírra ki lett nyomtatva a nyákterv, lamináló gépben rá lett csinálva a nyákra, és itt az eredmény:


Tegnap éjjel beleforrasztotta az alkatrészeket is:


Amíg az én uram az papám játékaival játszott, én a mamám játékait vettem kölcsön, aminek ez a "vásárcsarnok-tartószerkezetes kerítés" lett az eredménye.

Ma délelőtt a fiúk nekiálltak összeállítani az egészet, megfúrni hozzá a hűtőt, de addig dumáltam, hogy ez nem jó meg az nem jó, hogy a végén azt mondták, hogy ha ilyen okos vagyok, csináljam meg én.


Na jó, én csak a lyukak helyét jelöltem meg, a többit már ők intézték. Ha minden jól megy, már kész is van. De csak jövőre fogjuk tudni kipróbálni.

És a legszebb az egészben az, hogy közben a vaterán sikerült szerezni egy kész elektronikus gyújtást, tehát a házi tákolásnak majd meglátjuk, mi lesz a sorsa... De legalább játszottak a fiúk egy kicsit.

Boldog Új Évet!

2010. december 1., szerda

Kalandos bevásárlás

Már megint vásárolni voltam. Nem azért, mert túl sok a pénzem, hanem azért, mert a családom mindent felfal.
Természetesen a Naranjitoval mentem. Odafelé kicsit rángatott, ahogy odaléptem neki egy kicsit is, de amikor leléptem a gázról, akkor nekiindult. Kicsit furi volt, de azért eljutottam a hiperig. Ott jól telepakoltam a hátsó ülést és az anyós ülést is, és irány haza. Kb. 3 km-re van tőlünk, hazafelé az út 80%-át a szervízúton kell megtennem. A hiper bejárata és a mi kijáratunk között egy ki+bejárat van a szervízútra. Na, Naranjito pont a kettő között dönött úgy, hogy nem megy tovább. Újra önindítóztam, az alapjárat szépen ment, üres gázadásnál sem fulladt le, de amint elkeztem leszállni a kuplungról (terhelés kapott), lefulladt.
Szerencsére már bekészítettük a mellényeket az ajtózsebbe, és a háromszöget is megtaláltam véletlenül a múltkori veterán-találkozón a hátsó ülések mögötti lukban, így azt sem kellett keresni.

Eddig mindenkinek dicsekedtem, hogy az a jó ebben az autóban, hogy még ha le is rohadok vele, könnyű akár az út szélén is megjavítani. Tudom, hol nyúljak hozzá, ha nagyon muszáj lenne, akár hengerfej tömítést is tudnék cserélni - feltéve ha lenne nálam minden, ami kell hozzá. Hát, most egy árva csavarhúzó sem volt nálam, csak 2 mobiltelefon, amiről el is fogyott a pénz a nemzetközi segélyhívás során (a szakmérnök apukámat hívtam), de a másikat még elraktam, hátha sárga angyalt kell hívni.

Lényeg a lényeg, arra magamtól is rájöttem, hogy ez porlasztó-gyanús. Azt már az okos férfi családtagjaim mondták meg, hogy úgy tűnik, szegény a keverék, és több benya kéne neki. Javasoltam, hogy banyának itt vagyok én, de kiderült, az nem elég. Végül csak hátramentem. Szerencsére a porlasztó beállítós csavarjait kézzel is lehet tekergetni. Az alapgáz csavarja nem ért el a gázkallantyúig, azt azért hozzá igazítottam (csak hogy úgy érezzem, csináltam valamit). Ott hátul a másik csavaron is tekerintettem egyet, ami talán a keveréket állítja... Na ennek még utána nézek.
Szóval, nem tudom, hogy mit állítgattam, de végül csak elindult. 30-as csúcssebességgel ugyan, de megtettem a maradék 1 km-t. A gond csak az utolsó 150 m-en volt, ahol egy 12%-os emelkedőn kell feljönni egy éles kanyar után (tehát nekifutás nélkül). Ott le is állt. Namost, ha síkon alig akart elindulni, akkor emelkedőn... Most örültem, hogy tizenegynehány éve az oktatóm volt kedves rendesen megtanítani a kézifékes indulást. Ötödik próbálkozásra csak elindult, valahogy följöttünk, és a ház előtt leparkoltam.

Szegény uram pedig hazajött este 7-kor, és tök sötétben még mehetett le autót szerelni. Levitte magával a tarcsi porlasztót, ami ugyan elég ócska, a csavarok be vannak gyógyulva, de legalább fel tudta hozni a másikat átnézni, ezzel meg le tudtunk menni a garázsba.



Ez a kép kb. 5 mp-es záridővel és 80-as zoommal készült kézből. Normál esetben kicsit kevésbé szoktam berázni.


Majd referálok az eredményről...

2010. november 28., vasárnap

¡Hola Naranjito!

A csütörtöki sírdogálás után pénteken megérkezett a fülig érő vigyor.
Pénteken reggel az én uram minivel ment dolgozni, onnan tovább a húga házába, letette a minit, összeszedte Naranjitot, és hazajött. Épp kinéztem az ablakon, amikor jött föl vele az emelkedőn a házunk felé. Olyan gyönyörű volt! Rögtön el is vittem görkori-edzésre, csak hogy dicsekedjek velel egy kicsit.

A hazafelé út nagyjából eseménytelen volt.
Miután 2 hete még hegymászás közben sem akarta elérni az 50ºC-ot a víz, becsuktuk a motor alján a szellőző nyílást, amit a kezelői kézikönyv szerint nyári üzemben nyitva kell hagyni, téli üzemben be kell csukni. (olyankor a termosztát hivatott nyitogatni szükség esetén)
Na, hazafelé az autópályán annak rendje és módja szerint - bár 2-3 fok volt a levegő hőmérséklete - fel is forrt az agyvize. Szerencsére nem volt különösebb gond, utána gyorsan kinyitotta az uram a csapóajtót, és simán haza is jött vele. 70 km-t 1 óra 20 perc alatt tett meg (általában 1 óra szokott lenni az út), és közben ugye megállt motort hűteni is. GPS-szel mérte az összes statisztikát, a lényeg belőle az átlagsebesség: 57 km/h, és a maximális sebesség: 92 km/h volt. És ugye bejáratós a lelkem.

Ma délelőtt elmentünk veterántalálkozóra vele. Mondták is a fiúk, hogy ez az autó sokkal jobb, mint a mini meg a skoda. Szerintem két okból tetszik nekik: 1. nem büdös (értsd: nem hányták még tele több ízben) 2. nincs benne hátul biztonsági öv - még (elöl is az eredeti két pontos van). Nem kell aggódni, már megrendeltük a hátsó biztonsági övet.

Képek sajnos nem készültek, de teljesen elégedettek vagyunk vele. 90-et simán megy, pedig ma én vezettem, nem nyomtam neki, és négyen ültünk benne.
Azt mondták a seat 600 szakértők, hogy azok a 600-asok, amikben eredeti motor van (mint a miénk), nem mennek 90-nél többet. Meg azt is, hogy a termosztát egyik 600-asban sem működik, mindenki nyitva hagyja a szellőzőt télire is.

Ja, és az is kiderült, hogy nem a bowden volt a hibás, hanem a gázpedál. Egy ici-picit állított rajta az uram, és máris sokkal jobb. Már visszajön, ha lelépünk róla, bár még mindig nagyon keményen oda kell lépni neki. Még dolgozunk az ügyön.

2010. november 25., csütörtök

¡Adiós, mini!

Holnapután vizsgázom, tanulnom kellene, de nem megy. Elérzékenyültem.
Ugyanis elszaladtam bevásárolni az éppen aktuális hipermarketbe. A minivel, ahogy szoktam.

Nem, sajnos nem nyertem meg a kupont, amivel életem végéig ingyen tankolhatok, és Brad Pitt-tel sem futottam össze.

Viszont ahogy indultam hazafelé, jól megnéztek a parkolóban. Na, ehhez is hozzá szoktam már. Viszont miközben néztem a közönséget, megérett bennem a felismerés: "Ez az utolsó utam véled, kedves mini. Holnap felköltözöl a hegyekbe téli álmot aludni, és Naranjito költözik ide helyetted. A jövő héten pedig - a tervek szerint - kivonunk a forgalomból. Ideiglenesen. Legalább tavaszig. Aztán majd meglátjuk."

Furcsán éreztem magam, ahogy leparkoltam a teremgarázsban, a biztonsági kamerák figyelő szeme láttára megsimiztem a kis kockás tetejét, és a könnyeimmel küszködve szóltam hozzá néhány jó szót.

Aztán belegondoltam, hogy eddigi életem során hány autótól búcsúzkodtam. Vagyis inkább hánytól szabadultam meg. Az ideiglenes megszabadulásokat nem is tartom számon, egyik sem ragadott magával. De végleges búcsúból is volt néhány. A legutolsó, amikor a családom lecserélte a fehér 120-as skodámat egy fabiára. Hadd vigyék. Nem fájt érte a szívem. Előtte a tigrát adtuk el. Na akkor az járt a fejemben, hogy "Elvitték már? Nahálaajóistennek!" Az előtt is volt néhány 105-120-as skoda, nem hagytak nyomot bennem. De amikor elvitték a bontóba a legelső autónkat, a piros 110-es skodát, akkor hasonló képpen éreztem.

Most szó sincs eladásról, még kevésbé bontásról, csak téli álomról. Pedig hányszor mondtuk, hogy mennyire utáljuk ezt az autót, és adjuk már el a fenébe. Most belegondoltam, és nem hiszem, hogy képes lennék rá. Mégis csak lottózni kellene, hogy fenntarthassuk a gépjármű parkot, amit szeretnénk.

2010. november 7., vasárnap

Ferrari vs. Lamborghini

Ma reggeli közben beszélgettünk a gyerekeinkkel, hogy milyen is lesz a veterán-találkozó, ki milyen autókat szeretne látni. A kicsi Porschékat. A nagy Ferrarikat meg Lamborghiniket.

Láttunk is a találkozón 3 Porschét, két fehéret és egy feketét. Meg egy fekete Ferrarit is.

A találkozó után ebéd közben megbeszéltük, mit is láttunk. Kinek melyik autó tetszett a legjobban. Abban egyetértettek, hogy a Naranjito volt a legmenőbb az összes közül (pedig volt 30-as évek beli BMW, Citroen, Chevrolet; voltak alfák, egy MGB cabrio, stb, stb.).




Végül az én okos nagyfiam (akiről tudni kell, hogy a sárga a kedvenc színe) elgondolkodik, és végül kiböki:
- A Lamborghini jobban tetszik, mint a Ferrari.
- És miért, édes fiam?












- Mert a Lamborghini sárga.

Mese a hegymászó hatszázasról

Egyszer volt, hol nem volt, azért az óperenciás tengeren innen, volt egy bejáratós seat 600-as, miután új dugattyúgyűrűket kapott.
Egy szép napon megkapta a forgalmi engedélyét, és végre elérkezhetett a pillanat, amikor a nagyközönségnek bemutatkozhat. Kapóra is jött a havonta egyszer Navacerradában megrendezésre kerülő veterántalálkozó, pont a forgalmi megszerezésének hétévégéjén. Ez a Navacerrada nevű falu a kis seat garázsától mintegy 20 km-re található, 1203 m magasságban, mintegy 300 m-rel a garázs szintje fölött.
El is indult a kis seat a veterán találkozóra, vagyis előbb az ismerős minivel félúton megbeszélt találkozópontra. Az előző napi marmonkannás tankolásból még lötyögött egy kis benzin a tankjában.

Félúttól már együtt ment a mini és a kis seat, valamint egy ronda nagy skoda octavia követte őket. Még kb. 5 km lehetett hátra a célig, amikor is meggyulladt a benzin lámpa a seatban. Kb 1 km múlva köhögni kezdett, és megállt. A seat néha szőke sofőrje még pont talált egy padka-darabkát a szerpentin szalagkorlátja előtt, ahova lehúzódhatott. Telefonja, papírjai mind a csúnya octaviában voltak. Néhány percen belül megérkezett a felmentősereg: az octaviaban elrejtett marmonkannában volt még egy ujjnyi benya, át is ömlött gyorsan a seat tankjába.
Innentől a seat ment elölt, mert hát ugye ki tudja, hogy meddig lesz elég...

3 km múlva kereszteződés: Puerto de Navacerrada (a legközelebbi faluról elnevezett hegyi hágó) és Segovia jobbra, Madrid és Villalba balra. És Navacerrada falu merre? A seat néha szőke sofőrje érzésre balra húzódott, de a másik két autó sofőrje erősködött, hogy jobbra. Mentek hát jobbra. 1300 m, köd.


400 m, még sűrűbb köd, már csak 50 korül bírja szegény seat. Vajon meddig lesz így elég a benzin? 1500 m, már 50 m-t sem látni, négyesben már csak 40-et megy szegény seat. Visszakapcs hármasba. 1600 m. Még mindig van az ujjnyi benzinből? 1700 m. Hát az a hókotró meg hova megy? 1800 m. Hopp, itt van egy parkoló.


Kérdezzük csak meg a hókotróstól, hogy jó irányba megyünk-e Navacerrada felé. Hát nem, annál az elágazásnál mégiscsak balra kellett volna fordulni.
Visszafelé már sokkal könnyebb volt, motorfékkel benzin is alig fogyott. És a falu határában benzinkút fogadta a csapatot. 25 liter benya került a seat 25 l-es tankjába, és 5 perc múlva piros szőnyegen begurult Naranjito élete első veterán-találkozójára. Legalább 15 seat 600-as volt ott, így a tapsvihar sem maradt el. Már sokan várták, hiszen a fórumról sokan ismerték a történetét.

Alig hogy leparkolták, elkezdett esni a havas eső. Most már bármi jöhet, Naranjito bármit kibír!

Itt a flipi névre hallgató mini az elvetemült sofőrjével:


A többi seat 600 közül néhány:



És egy madridi taxinak öltözött seat 800 (figyelem, 4 ajtós!).



A visszaút már kaland-mentes volt, annyi történt csupán, hogy a garázshoz érkezés előtt kb 5 km-rel a skoda szakállas sofőrje kirángatta a seatból a néha szőke sofőrt, mert ő is ki akarta próbálni. Megnyugodott, hogy meglepően jól megy, viszont a gázpedál (vagy bowden, majd kiderül) tényleg nagyon szorul.

De abban egyetértettek, hogy Naranjito jó autó lett.

2010. november 6., szombat

Naranjito teljes jogú polgár lett

Mennyi idő is telt el a vizsga óta? Mintegy 5 és fél hónap.
Néhány napja kaptuk az elmúlt 5 hónap leghihetetlenebb hírét: megvan a forgalmi!!! Amikor átmentünk a vizsgán, nem akaruk elhinni, de 5 és fél hónap papírtologatás után már nem nagyon hittünk benne, hogy egyszer még forgalmit kapunk erre az autóra. Tegnap estére a kezünkben is volt, de ma délutánig kellett várni az első (hivatalos) próbaútra.
Ebéd után mentünk föl a garázsba (ugye a hegyekbe), hogy kipróbáljuk, mit tud Naranjito. Mivel eddig se forgalmija, se biztosítása nem volt, csak 1x mertünk kimerészkedni a faluban egy fél kilométeres körre, tele fekvőrendőrökkel...

De még mielőtt elvittük volna dicsekedni, föl kellett szerelni a díszléceket. Legalább a legszembeötlőbbeket. Szerencsére volt segítségem.


Apja lánya. Ünneplőben kell ám autót szerelni.

Bár hallottam egy sztorit egy idősödő úrról, aki vasárnap reggel fölveszi a vadi új öltönyét, elmegy a templomba, aztán hazamegy, megebédel, kicsit leeszi, lekávézza, de aztán még délután kimegy az állatokhoz, kipucolja az istállót, stb. A sztori végéről lemaradtam, így nem tudom, a feleségétől mit kapott.

Még gyorsan meghúztuk a gázbowdent, mert az előző nem hivatalos próbaúton rájöttem, hogy a gázpedál félállásig nem csinál semmit, így nem is csoda, ha nem akar 50 fölé menni, ahol 100 m-enként vannak a fekvőrendőrök.
Aztán néhány gyors fotó, még mielőtt lemenne a nap.





És már indulhattunk is. Az útról ez az egy használható kép készült, a videóra az én drága kisfiam valami jó kis effektet rárakott, így semmi sem látszik belőle.



Szóval, 10 km-re lakik az egyik minis srác, szerencsére neki is két kisfia van, így jól eljátszottak a srácok is, amíg mi dicsekedtünk, meg a fiúk megnézték az időmérő edzést.
Az út kicsit hegyes-dombos, de nagyrészt országút, kis részben fekvőrendőrös belterület. Arra hamar rájöttem, hogy az egyes nincs szinkronizálva, nem tudom, hágy fogaskereket daráltam le a két próbálkozással. Harmadszorra már nem próbálkoztam.
Viszont az országúton mentünk folyamatosan 80-at, emelkedőn 70-et, és nem nyomtam padlót - elévgre bejáratós.
Kaptam is a fejemre érte, mert az uram tudni akarta, hogy mennyi tud, még ha csak egy pillanatra is. Így hazafelé nyomtam neki 90-ig, többet amúgy sem szabad. Azt már csak a garázs előtt vettem észre, hogy előjött belőlem a szőke nő, amikor be akartam húzni a kéziféket, és már csak egyet kattant...
Szóval, elégedettek lehetünk a kis gömbőccel: kézifékkel 90-et megy, és még csak nem is nyomtam neki padlót.
Pontosabban ez az, amit nem tudok biztosan. Nagyon akadozik a gázpedál, kb 2 másodperc, amíg visszamegy a helyére, ha lelépek róla, és elég erősen kell nyomni. Ez lesz a következő, amit meg kell nézni. Talán holnap délelőtt sort kerít rá az uram.

2010. október 30., szombat

A naivitásról...

Jaj, de naív voltam, amikor azt hittem, hogy a mini félre lesz lökve, amíg el nem készül a seat 600...

Még egy hónap se telt el a traveller örökbefogadása óta, újabb napot töltött vele a férjuram. Vele. Ahelyett, hogy velem töltötte volna.

Először is rápróbálta a frissen érkezett esőkabátot - amint az előző posztban említettem -, és amire szerencsére nem volt szükség eddig. De a fénykép erejéig fölpróbálta. Nem azért mondom, de nem a dizájner a jó, hanem a modell.


Ezután nekiállt tovább szanálni az alvázat. Először belül, a hátsó részen szedte föl az üvegszálas "javítást". No comment.



A rozsda eltávolítás után, ha már úgy benne volt, lekapta a festéket is. Nem tudom, mi ennek a magyar neve, de úgy működik, hogy az ember egy gél szerű trutyit ráken, és egy kis idő múlva elkezdi vakarni. Nem túl jó illatú, feltehetően legalább olyan egészséges is. Szóval, lejött az eredeti fösték.


Végül kapott foszforsavas löttyöt is, így remélhetőleg már nem fog tovább rozsdásodni a közeljövőben.



Jöhet a küszöb. Mint utóbb kiderült, nem sok értelme volt annak, amit ezután csinált, de azt legalább teljes odaadással tette. Na jó, igazság szerint azért volt értelme: megtudtuk, hogy a küszöb menthetetlen. Vagyis csere-érett.


A hétköznapokra azért még haza szokott jönni a férjuram, de újabb bizonyítéka a naivitásomnak: a gyújtáselosztó csak hazajött suttyomban. Lettek is bele izibe új pogácsák meg kondi.


A következő hétvégén családostul mentünk a sógornőm házába. Megint csak naívan azt gondoltam, hogy majd csiszoljuk egy kicsit a 600-ast. Hát, a többes számból hamar egyes szám első személy lett.
Viszont megpróbáltuk beindítani a motort. Ugye állítólag ment, amikor utoljára leállították. Így kapott egy kis benyát a porlasztóba, meg egy külső aksit. Egy fél órás önindítózás után meg is lett az eredmény. A vízszivattyú tropa, meg még nem is tudom, mi minden...


Azért akadt, aki még így is elégedett volt:



Éppen ezután futott be a szomszéd faluból az a srác, aki összetörte a piros minijével a mi piros mininket. Kérdezés nélkül neki is állt kiszerelni a motort.


Ez a srác mindig seftel valamivel, pontosabban mindig mindenfélét ajándékba visz. Ami neki kell, azt megszerzi valahonnan (családtól, baráttól, üzletféltől), aztán amikor már nem kell neki, aki az első adandó alkalommal odaadja valakinek. Így került hozzánk ez a néhány vasdarab, amit sikerült befeszíteni a garázsajtó helyére. Majd ha visszakerült a motor a helyére, mi is túladunk rajta. Az elektromos csigát kölcsön hozta.


Kb. ötödik próbálkozásra sikerült kiszedni a motort. Eleinte ugyanis a fényképezéssel voltam megbízva, de ezek a férfi emberek a súlypontról szerintem még nem hallottak. Így valahol, ahol éppen sikerült, rákötötték a kábelt a motorra, aztán elkezdték emelni, az rögtön be is fordult keresztbe, aztán emelték a kasznit is a motorral együtt... Még szerencse, hogy arra járt egy szerkezetes építész, akinek legalább annyi térlátása volt, hogy rájöjjön, az a motor átlósan nem fog ott kiférni.
Átkötöttük, és ki is gyütt.


Este még eljött egy másik nagyon rendes ember is megnézni az új szerzeményt. Az "új" narancssárga minijével. Ahogy beállt a kertkapun, le is szakadt a kipufogója, mert kicsit vacakul volt megcsinálva akkor még az úttest és a járda kapcsolata. Valahogy behajtogattuk a kipufogót a minibe, aztán otthon már meg tudta hegeszteni. Szegény ember kipufogótlanul mehetett haza, de másnap reggel újra ott volt - egy kicsit magasabb autóval.
Itt éppen a világot váltották meg 2 sör társaságában.


Vasárnap reggel folytattuk a munkát.


Újra eljött a tegnapi 2 segéderő, meg még az a srác is, aki a piros mini csomagtartóját gyógyította, és aki megtanított alapozást csiszolni.
Mindegyik azzal kezdte, hogy befeküdt alá, és megállapította: nahát, ezek nem az eredeti fékek!


Tekintve, hogy egy több, mint 40 éves autóról beszélünk, ez alapvetően megnyugtató. De a lényeg, amit felületes szemlélő (mint például én, akinek eszembe se jutott aláfeküdni) nem vett észre: ezek bizony tárcsafékek. Őszintén szólva, még ha aláfeküdtem volna, sem jöttem volna rá. De most már megismerem!!! (hátul maradtak a dobfékek) Ilyen kerék nélkül:


Ugyanaz az úri ember, akinek előző este leszakadt a kipufogója, és aki a 600-as motorját is összespriccelte, lemosta a mini motorját, és ha már benne volt, a motorházat is.



Itt már nem kispályázott az uram, ami a motort illeti. Amint kikerült a helyéről, már szedte is le a hengerfejet. "Úgy is másikat fogok rá rakni."


És a hűtővíz ilyen szép helyeken csurdogált benne, amikor még volt benne...


Végül nem bírták tovább... Neki estek mindannyian. Kiszedték a maradék ablakait, és... Még szerencse, hogy kéznél volt a matrac, mert képesek lettek volna ott a gránit köveken oldalra fektetni.


Aztán jött a "szervezett" kaláka-munka: az egyik kézzel kapar, a másik géppel, a harmadik nem is tudom...



Na jó, csak a kép kedvéért idétlenkedtek. Igazából mind jó gyerek. És jól is esett a nagyfokú segítség, ami a seatnál talán még jobban esett volna, mert akkor még tényleg lövésünk sem volt az egészhez. De valahogy úgy tűnik, hogy a minis népek jobban összetartanak.
Ezt a közeljövőben be is bizonyítjuk. Addig is szép napot (vagy inkább hetet/hónapot) mindenkinek!

2010. október 24., vasárnap

Az első nap a mini travellerrel

Amíg le nem zárul a szavazás (jobb felső sarok), nem fogom a nevén hívni.

Tehát, minden erőfeszítésem ellenére, kicsit több, mint egy éve egy mini travellerrel bővült a gépjárműparkunk.


Ha már megakadályozni nem sikerült, legalább egy fontos feltételt szabtam: amíg naranjito kész nincs, addig nem lehet a minihez nyúlni.
Ez a feltétel úgy 10 napig tartotta magát, amikor is az én drága uram felugrott egy hétvégére a huga házába. A seathoz nem nyúlt, viszont el kellett ismernem, igaza volt abban, hogy a további rozsdásodást megelőzendő, gyorsan kell lépni. Ugyanis a sógornőm seatja télire ki szokott költözni a nyári lakba, és abba az egy férőhelyes garázsba kettőnél több autó végképp nem fér el. Tehát a mininek már meg is rendeltük a méretre gyártott esőkabátot.

Na de sok a duma, tessék inkább dolgozni. Legelőször is leszerelte a dökcédulákat.


Aztán nekiesett a motornak. Azt állították, hogy ment, amikor leállították sok-sok évvel ezelőtt. Tehát, gyorsan felmatricázta a gyújtókábeleket...


öntött egy kis ócska olajat a hengerekbe...


és berakta az új gyertyákat.


Aztán lekapta a légszűrőt, inkább ne azon keresztül jusson a levegő a porlasztóba.


Itt a porlasztó is. Nem árt, ha szabadon van, hogy lehessen bele benzint rakni a próba-beindításhoz, a teljes szétszerelés előtt.


Aztán még bepillantott a szelepfedél alá, hogy megvannak-e a himbák...


de termszétesen a szelepfedelet csak tisztán lehetett visszarakni.



Végül a beindítás nem tűnt annyira sürgős feladatnak, mint a rozsdafoltok szanálása. Orra, ajtók, tető...




És az alváz. Úúúúú, az alváz... Még szerencse, hogy 1980-tól Spanyolországban használták, egy német mini mostanra már olyan flintstone-os lenne.


Azért, annyira nem rossz a helyzet, csak majdnem. Úgy értem, a rozsda alatt van még egy kis acél is mutatóban.


Bár ez a luk itt a bal első ajtó alatt nem sok jóval kecsegtet.



A jobb egy sem sokkal jobb. Ott is üvegszüvettel gyógyították korábban...


Így aztán jöhetett a fúrógépre szerelt drótkefe, a védőszemüveg, a kesztyű, és az órákon át tartó zizegés.




Végül a foszforsavas rozsdamentesítő.







Ez még csak egy hétvége volt ám. De a téli álom még messze volt. Ahhoz előbb a környék összes mini-őrültjének el kellett zarándokolni megnézni az új húst. És ha már ott vannak, miért ne koszolják össze magukat?