A színválasztás

Akkor most egy kicsit uncsibb, de legalább rövidebb bejegyzés:

Bár a festés még igen-igen messze volt, az uram nagyon erősködött, hogy el kéne már dönteni, hogy milyen színűre fessük. És milyen igaza volt, mert hát ugye például az üléshuzat kiválasztásakor sem árt tudni, hogy milyen színű autóba választ az ember huzatot.

Tudni kell erről a Seat 600 autóról, hogy itt Spanyolországban a 70-es években népautó volt. Nem ismerek olyan spanyolt, akinek nincsen ehhez kötődő gyerekkori emléke: mindenkinek a családjában volt; a 40-50-es korosztály nagy részének ez volt az első autója, amit 18 évesen össze tudott hozni, még ha unokatesókkal vagy haverokkal is. Sűrűn zúzták és szükségszerűen javítgatták őket. Elevenen élnek az anekdoták azokról az utazásokról, amikor bepakolták az egész családot nagymamástul, papagájostul az autóba, és elmentek vele a tengerpartra, persze sátorral. Van is egy jelenlegi tv-filmsorozat, ami a 70-es években játszódik, természetesen Seat 600-a van a családnak:


Azt is tudni kell, hogy a kornak megfelelően nagyon halovány és sejtelmes színekben festették őket, főleg a fehér, a halványsárga, a halványzöld és a szürke ment. A fehér a legsűrűbben előforduló.




Szerves része továbbá a történetnek, hogy az a hír szállongott a különböző klubokban, hogy Madridban szinte lehetetlen újra forgalomba állítani egy öreg autót. Nem ismerem a pontos jogi hátterét, de lényeg az, hogy mindig találnak valami kibúvót, hogy ne kelljen rá rendszámot adni. Az egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy OT (itt H, vagyis „histórico”) rendszámot kérünk rá. Ennek alapvetően két feltétele van: 25 évnél öregebb járgány kell hozzá (ez már 39), és eredeti állapotban kell lennie az autónak. Hát, hogy ez pontosan mit takar... Ki tudja? A mérnök, aki rányomja a pöcsétet.
Tehát, eredeti állapotba kell visszaállítani az autót: motor, fékek, minden alkatrész, kárpit, és természetesen a festés. Biztos ami ziher.

Előkerült valahonnan internetről az eredeti színskála, amiből anno lehetett színt választani.

Abban egyetértettünk, hogy nem akarunk olyan színt, amiből 5 másik van egy 20 autós kiránduláson, és ebédhez elfogyasztott rövidital után véletlenül nem a saját autónkba szállunk vissza. (Itt a veterán találkozók szerves része a piálás, az utat biztosító rendőröket is meg kell hívni) Továbbá alapvetően az élénk színeket szeretjük. Na, ebből volt három: a bordó, a világoskék és a narancssárga. A bordó majdnem nyert, csak hát a mini már piros (még ha zöld is akart lenni eredetileg), így ugrott. Maradt a kék és a narancssárga a fináléban. Nézegettük is a példákat interneten heteken keresztül. Főleg ezeket:




Azóta sem értjük, hogy ez a narancssárga hogy kerülhetett rá a színskálára a 60-as évek végén. Arra tippelünk, hogy a dizájner éppen részeg lehetett, talán valami valenciai narancsligetben ihatta le magát, rárakta a színskálára, aztán amikor kijózanodott, látta, hogy nem fog átmenni a rostán. Így először elnevezte „okkersárgának” (amarillo ocre), majd gondosan leitatta az aktuális nagyfejest, elényomta a színeket, kért rá egy aláírást, és már vitte is a nyomdába.

Azt hiszem, a végén én döntöttem a narancssárga mellett. Talán azért, mert eszembe jutott egy 15 évvel ezelőtti beszélgetés egy veterános barátommal. Az éppen restaurálás alatt álló BMW 02 kabriója leendő színéről kérdeztem. Pezdegettem, hogy az is kék lesz-e. Mire ő: „Nem hiszem, hogy lesz több kék autóm”. Ez teljesen más kék volt, mint az ő kékje, de valahogy mégse vitt rá a lélek.

Jöjjön hát a narancssárga.

És ahhoz milyen belsőt? A fekete mindenhez jól megy. De ember legyen az alvázán, aki egy nyári veterántalálkozó végén beül a fekete ülőgarnitúrára a júliusi napon 3 órát parkoló légkondi-mentes autóban. Hát, a narancssárgához nem kéne piros üléshuzat. A drapp se jó, pedig azt lehet készen kapni. A fehéren minden apró maszat meglátszik. A zöld király lenne.

Ennek az autónak a tulajdonosa mondta nekem, hogy az a jó ezekben a kicsi autókban, hogy össze-vissza lehet festeni őket, minden jól néz ki rajtuk. De a Jeromos nem akarta.

Végül elneveződött az autó: „Naranjito”

Aki esetleg emlékszik rá, a 82-es barcelonai foci-vb kabalája volt, a narancsemberke. Ő is narancssárga és zöld. Már-már sikerült meggyőzni, hogy a törtfehér mellé rakjunk bele zöldet is. El is mentünk rongyot venni, hogy majd megvarrom a huzatokat, mire nagy meglepetésünkre a boltban készen árulják a Seat 600-hoz való huzatokat. Tört fehér is van nekik. És olcsóbb, mintha én varrnám meg. Sajnos nem lesz benne zöld.

Na, de nagyon előre szaladtam a történésekkel.
Folyt. köv. 2009 januártól, lassan én is kezdem kivenni a részem a dologból, nem kevés undorral, mivel a galambsz**os üléseket kellett szétszerelnem, mert állítólag majd én azokból szép új üléseket fogok varázsolni...