Naranjito teljes jogú polgár lett

Mennyi idő is telt el a vizsga óta? Mintegy 5 és fél hónap.
Néhány napja kaptuk az elmúlt 5 hónap leghihetetlenebb hírét: megvan a forgalmi!!! Amikor átmentünk a vizsgán, nem akaruk elhinni, de 5 és fél hónap papírtologatás után már nem nagyon hittünk benne, hogy egyszer még forgalmit kapunk erre az autóra. Tegnap estére a kezünkben is volt, de ma délutánig kellett várni az első (hivatalos) próbaútra.
Ebéd után mentünk föl a garázsba (ugye a hegyekbe), hogy kipróbáljuk, mit tud Naranjito. Mivel eddig se forgalmija, se biztosítása nem volt, csak 1x mertünk kimerészkedni a faluban egy fél kilométeres körre, tele fekvőrendőrökkel...

De még mielőtt elvittük volna dicsekedni, föl kellett szerelni a díszléceket. Legalább a legszembeötlőbbeket. Szerencsére volt segítségem.


Apja lánya. Ünneplőben kell ám autót szerelni.

Bár hallottam egy sztorit egy idősödő úrról, aki vasárnap reggel fölveszi a vadi új öltönyét, elmegy a templomba, aztán hazamegy, megebédel, kicsit leeszi, lekávézza, de aztán még délután kimegy az állatokhoz, kipucolja az istállót, stb. A sztori végéről lemaradtam, így nem tudom, a feleségétől mit kapott.

Még gyorsan meghúztuk a gázbowdent, mert az előző nem hivatalos próbaúton rájöttem, hogy a gázpedál félállásig nem csinál semmit, így nem is csoda, ha nem akar 50 fölé menni, ahol 100 m-enként vannak a fekvőrendőrök.
Aztán néhány gyors fotó, még mielőtt lemenne a nap.





És már indulhattunk is. Az útról ez az egy használható kép készült, a videóra az én drága kisfiam valami jó kis effektet rárakott, így semmi sem látszik belőle.



Szóval, 10 km-re lakik az egyik minis srác, szerencsére neki is két kisfia van, így jól eljátszottak a srácok is, amíg mi dicsekedtünk, meg a fiúk megnézték az időmérő edzést.
Az út kicsit hegyes-dombos, de nagyrészt országút, kis részben fekvőrendőrös belterület. Arra hamar rájöttem, hogy az egyes nincs szinkronizálva, nem tudom, hágy fogaskereket daráltam le a két próbálkozással. Harmadszorra már nem próbálkoztam.
Viszont az országúton mentünk folyamatosan 80-at, emelkedőn 70-et, és nem nyomtam padlót - elévgre bejáratós.
Kaptam is a fejemre érte, mert az uram tudni akarta, hogy mennyi tud, még ha csak egy pillanatra is. Így hazafelé nyomtam neki 90-ig, többet amúgy sem szabad. Azt már csak a garázs előtt vettem észre, hogy előjött belőlem a szőke nő, amikor be akartam húzni a kéziféket, és már csak egyet kattant...
Szóval, elégedettek lehetünk a kis gömbőccel: kézifékkel 90-et megy, és még csak nem is nyomtam neki padlót.
Pontosabban ez az, amit nem tudok biztosan. Nagyon akadozik a gázpedál, kb 2 másodperc, amíg visszamegy a helyére, ha lelépek róla, és elég erősen kell nyomni. Ez lesz a következő, amit meg kell nézni. Talán holnap délelőtt sort kerít rá az uram.

A naivitásról...

Jaj, de naív voltam, amikor azt hittem, hogy a mini félre lesz lökve, amíg el nem készül a seat 600...

Még egy hónap se telt el a traveller örökbefogadása óta, újabb napot töltött vele a férjuram. Vele. Ahelyett, hogy velem töltötte volna.

Először is rápróbálta a frissen érkezett esőkabátot - amint az előző posztban említettem -, és amire szerencsére nem volt szükség eddig. De a fénykép erejéig fölpróbálta. Nem azért mondom, de nem a dizájner a jó, hanem a modell.


Ezután nekiállt tovább szanálni az alvázat. Először belül, a hátsó részen szedte föl az üvegszálas "javítást". No comment.



A rozsda eltávolítás után, ha már úgy benne volt, lekapta a festéket is. Nem tudom, mi ennek a magyar neve, de úgy működik, hogy az ember egy gél szerű trutyit ráken, és egy kis idő múlva elkezdi vakarni. Nem túl jó illatú, feltehetően legalább olyan egészséges is. Szóval, lejött az eredeti fösték.


Végül kapott foszforsavas löttyöt is, így remélhetőleg már nem fog tovább rozsdásodni a közeljövőben.



Jöhet a küszöb. Mint utóbb kiderült, nem sok értelme volt annak, amit ezután csinált, de azt legalább teljes odaadással tette. Na jó, igazság szerint azért volt értelme: megtudtuk, hogy a küszöb menthetetlen. Vagyis csere-érett.


A hétköznapokra azért még haza szokott jönni a férjuram, de újabb bizonyítéka a naivitásomnak: a gyújtáselosztó csak hazajött suttyomban. Lettek is bele izibe új pogácsák meg kondi.


A következő hétvégén családostul mentünk a sógornőm házába. Megint csak naívan azt gondoltam, hogy majd csiszoljuk egy kicsit a 600-ast. Hát, a többes számból hamar egyes szám első személy lett.
Viszont megpróbáltuk beindítani a motort. Ugye állítólag ment, amikor utoljára leállították. Így kapott egy kis benyát a porlasztóba, meg egy külső aksit. Egy fél órás önindítózás után meg is lett az eredmény. A vízszivattyú tropa, meg még nem is tudom, mi minden...


Azért akadt, aki még így is elégedett volt:



Éppen ezután futott be a szomszéd faluból az a srác, aki összetörte a piros minijével a mi piros mininket. Kérdezés nélkül neki is állt kiszerelni a motort.


Ez a srác mindig seftel valamivel, pontosabban mindig mindenfélét ajándékba visz. Ami neki kell, azt megszerzi valahonnan (családtól, baráttól, üzletféltől), aztán amikor már nem kell neki, aki az első adandó alkalommal odaadja valakinek. Így került hozzánk ez a néhány vasdarab, amit sikerült befeszíteni a garázsajtó helyére. Majd ha visszakerült a motor a helyére, mi is túladunk rajta. Az elektromos csigát kölcsön hozta.


Kb. ötödik próbálkozásra sikerült kiszedni a motort. Eleinte ugyanis a fényképezéssel voltam megbízva, de ezek a férfi emberek a súlypontról szerintem még nem hallottak. Így valahol, ahol éppen sikerült, rákötötték a kábelt a motorra, aztán elkezdték emelni, az rögtön be is fordult keresztbe, aztán emelték a kasznit is a motorral együtt... Még szerencse, hogy arra járt egy szerkezetes építész, akinek legalább annyi térlátása volt, hogy rájöjjön, az a motor átlósan nem fog ott kiférni.
Átkötöttük, és ki is gyütt.


Este még eljött egy másik nagyon rendes ember is megnézni az új szerzeményt. Az "új" narancssárga minijével. Ahogy beállt a kertkapun, le is szakadt a kipufogója, mert kicsit vacakul volt megcsinálva akkor még az úttest és a járda kapcsolata. Valahogy behajtogattuk a kipufogót a minibe, aztán otthon már meg tudta hegeszteni. Szegény ember kipufogótlanul mehetett haza, de másnap reggel újra ott volt - egy kicsit magasabb autóval.
Itt éppen a világot váltották meg 2 sör társaságában.


Vasárnap reggel folytattuk a munkát.


Újra eljött a tegnapi 2 segéderő, meg még az a srác is, aki a piros mini csomagtartóját gyógyította, és aki megtanított alapozást csiszolni.
Mindegyik azzal kezdte, hogy befeküdt alá, és megállapította: nahát, ezek nem az eredeti fékek!


Tekintve, hogy egy több, mint 40 éves autóról beszélünk, ez alapvetően megnyugtató. De a lényeg, amit felületes szemlélő (mint például én, akinek eszembe se jutott aláfeküdni) nem vett észre: ezek bizony tárcsafékek. Őszintén szólva, még ha aláfeküdtem volna, sem jöttem volna rá. De most már megismerem!!! (hátul maradtak a dobfékek) Ilyen kerék nélkül:


Ugyanaz az úri ember, akinek előző este leszakadt a kipufogója, és aki a 600-as motorját is összespriccelte, lemosta a mini motorját, és ha már benne volt, a motorházat is.



Itt már nem kispályázott az uram, ami a motort illeti. Amint kikerült a helyéről, már szedte is le a hengerfejet. "Úgy is másikat fogok rá rakni."


És a hűtővíz ilyen szép helyeken csurdogált benne, amikor még volt benne...


Végül nem bírták tovább... Neki estek mindannyian. Kiszedték a maradék ablakait, és... Még szerencse, hogy kéznél volt a matrac, mert képesek lettek volna ott a gránit köveken oldalra fektetni.


Aztán jött a "szervezett" kaláka-munka: az egyik kézzel kapar, a másik géppel, a harmadik nem is tudom...



Na jó, csak a kép kedvéért idétlenkedtek. Igazából mind jó gyerek. És jól is esett a nagyfokú segítség, ami a seatnál talán még jobban esett volna, mert akkor még tényleg lövésünk sem volt az egészhez. De valahogy úgy tűnik, hogy a minis népek jobban összetartanak.
Ezt a közeljövőben be is bizonyítjuk. Addig is szép napot (vagy inkább hetet/hónapot) mindenkinek!

Az első nap a mini travellerrel

Amíg le nem zárul a szavazás (jobb felső sarok), nem fogom a nevén hívni.

Tehát, minden erőfeszítésem ellenére, kicsit több, mint egy éve egy mini travellerrel bővült a gépjárműparkunk.


Ha már megakadályozni nem sikerült, legalább egy fontos feltételt szabtam: amíg naranjito kész nincs, addig nem lehet a minihez nyúlni.
Ez a feltétel úgy 10 napig tartotta magát, amikor is az én drága uram felugrott egy hétvégére a huga házába. A seathoz nem nyúlt, viszont el kellett ismernem, igaza volt abban, hogy a további rozsdásodást megelőzendő, gyorsan kell lépni. Ugyanis a sógornőm seatja télire ki szokott költözni a nyári lakba, és abba az egy férőhelyes garázsba kettőnél több autó végképp nem fér el. Tehát a mininek már meg is rendeltük a méretre gyártott esőkabátot.

Na de sok a duma, tessék inkább dolgozni. Legelőször is leszerelte a dökcédulákat.


Aztán nekiesett a motornak. Azt állították, hogy ment, amikor leállították sok-sok évvel ezelőtt. Tehát, gyorsan felmatricázta a gyújtókábeleket...


öntött egy kis ócska olajat a hengerekbe...


és berakta az új gyertyákat.


Aztán lekapta a légszűrőt, inkább ne azon keresztül jusson a levegő a porlasztóba.


Itt a porlasztó is. Nem árt, ha szabadon van, hogy lehessen bele benzint rakni a próba-beindításhoz, a teljes szétszerelés előtt.


Aztán még bepillantott a szelepfedél alá, hogy megvannak-e a himbák...


de termszétesen a szelepfedelet csak tisztán lehetett visszarakni.



Végül a beindítás nem tűnt annyira sürgős feladatnak, mint a rozsdafoltok szanálása. Orra, ajtók, tető...




És az alváz. Úúúúú, az alváz... Még szerencse, hogy 1980-tól Spanyolországban használták, egy német mini mostanra már olyan flintstone-os lenne.


Azért, annyira nem rossz a helyzet, csak majdnem. Úgy értem, a rozsda alatt van még egy kis acél is mutatóban.


Bár ez a luk itt a bal első ajtó alatt nem sok jóval kecsegtet.



A jobb egy sem sokkal jobb. Ott is üvegszüvettel gyógyították korábban...


Így aztán jöhetett a fúrógépre szerelt drótkefe, a védőszemüveg, a kesztyű, és az órákon át tartó zizegés.




Végül a foszforsavas rozsdamentesítő.







Ez még csak egy hétvége volt ám. De a téli álom még messze volt. Ahhoz előbb a környék összes mini-őrültjének el kellett zarándokolni megnézni az új húst. És ha már ott vannak, miért ne koszolják össze magukat?