2011. október 30., vasárnap

Jarama Vintage Festival

Nem menekültem. Hiába próbáltam. A múltkori pole position után kaptunk a szélvédőre egy szórólapot az október végi vintage fesztiválról. Gondosan elrejtettem, nehogy valaki észrevegye. De valahogy mégis az uram fülébe jutott a dolog. És hiába ellenkeztem kézzel-lábbal, mennem kellett.

Mivel az ócskavassal érkezők olcsóbban mehettek be, ráadásul a paddockban parkolhattunk, naranjito is jött. Odafelé menet már a bejárat előtti körforgalomban sikerült amögé a 110-es skoda mögé besorolni, amit évek óta nézegetünk, mert nincs több belőle a környéken.


A paddock-parkolóban ügyesen helyezkedtünk, egész jó társaságban sikerült leparkolni.




Ez egy Volkswagen Karmann Ghia. Nem rajongok érte, de ez gyönyörű volt.


Na de miért is mentünk mit a vintage fesztiválra? Hogy vintage F1-es versenyt láthassunk élőben. A verseny előtt meg is nézegettük a kiállított F1-es autókat. A szivar-formájúak nem indultak, pedig nekem személy szerint sokkal jobban tetszettek. Végül Niki Lauda autója nyert.





Ez is indult a versenyen, csak közben raktak rá kereket.


A rajtot a célegyenes lelátójáról néztük. Legalább háromszor. Nem nagyon értettük, mert mire odaértünk, már túl voltak a bemelegítő körön. Videóra vettem legalább 3 rajtot, de elég vacakok lettek. Inkább itt a fénykép:


És a díjkiosztó után meg lehetett tekinteni, hogy mi marad a gumiból egy 10 körös verseny után.



Persze nem csak erről szólt a vintage fesztivál. Voltak motoros versenyek, mini challenge, meg egy csomó minden, amit nem láttunk. Viszont volt vintage játék-szalon, ahonnan alig tudtam kirángatni a családomat.


Meg volt egy csomó korabeli szerkóba öltözött színész, jól csinálták. Megnevettették a közönséget. Akik nekem a legjobban tetszettek: a taxi,


...és a fotóriporter, aki meg is interjúvolta a fiamat. Épp a 356-os Porsche mellett álltunk, és megkérdezte tőle, hogy melyik autó tetszik neki a legjobban. Rögtön rávágta, hogy ez itt.


Persze a riportereknek mindig van protekciójuk. El is vitték egy körre a piros Karmann Ghiával.


És végül a kedvenc autóim. Ezek miatt megérte elmenni. Három hete az egyik hiányzott, de tegnap mind a háromból volt egy példány, és le is tudtuk fényképezni őket. Először is a BMW 02:



Másodszor is a nagy álmom, a Porsche 356 (ráadásul nem is ugyanaz, amelyik 3 hete volt ott):




Végül a Skoda 110R, akiről megtudtuk, hogy 65000 km van benne, egy öregúré volt, aki nagyon vigyázott rá, és néhány éve veteránként vigyáznak rá a jelenlegi ifjú tulajdonosai.

Közben az uram nekiállt kísérletezni az új retro camerájával, és ez lett belőle:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szívesen fogadjuk az építő jellegű kritikákat