Levizsgáztunk!!!

Na, de azért ne szaladjunk ilyen gyorsan.
Az előző bejegyzésben még nem volt olyan állapotban az autó, hogy levizsgázhatna. Már április vége felé jártunk, és sürgőssé vált a befejezés, a vizsga miatt.

Itt talán részletesebb magyarázatokba bocsátkoznék...

Az autó ugye a mi kis lakásunktól 75 km-re egy kölcsöngarázsban van. Mivel sok-sok éve végleg ki lett vonva a forgalomból (beszámították egy új autó vásárlásakor), az utolsó tulajt nem sikerült elérni, hogy a nevünkre irathassuk, és természetesen biztosítása sem volt, valahogy nem akartunk vele kimenni a forgalomba. Szóba került, hogy majd elvisszük Toledoba, mert Madridban nem engedik át a vizsgán az ilyen autókat. Ez kb 130 km lett volna csak oda... Ha az ember nem tart trélert a nem létező sufnijában, kicsit drága kirándulás lenne.
Végül kiderült, hogy a háztól kb 5-10 km-re lévő vizsgáztató helyen az ilyen vizsgákért felelős mérnök egy ismerős ismerőse, ezen kívül neki is van egy 600-asa. A szóban forgó ismerős mondta is, hogy ugyan már, odáig a saját kerekén is elgurulhat az autó. Ha véletlenül megállítana a rendőr, el kell neki mesélni, hogy éppen vizsgára megyünk. Hajlottunk is rá, elvégre én senkiről nem tudok, akit csak úgy igazoltatni megállítottak volna, ahogy a magyar rendőrök szokták. Itt tényleg nem szokás, hacsak nem csinál valaki valami nagyon csúnyát.
De mi van, ha mögöttünk jönnek, és csak próba képpen lekérdezik a központból a rendszámot. Elképzeltük, ahogy elkezdenek szirénázni, és már visznek is be láncra verve. Akkor kitaláltuk, hogy az odaútra rárakjuk a sógornőm rendszámát, amikor ott vagyunk, visszaszereljük a miénket, hazafelé megint a sógornőmével mehetnénk.
De hát mi csak ilyen nyulak vagyunk. Végül előző nap kértünk árajánlatot, és elérhető 40 €-ért vitték-hozták az autót. Így tréler lett belőle.

Továbbá: abból adódóan, hogy a nyúlon túlon volt az autó, és ezek a lusta vizsgabiztosok csak hétköznap dolgoznak, olyan napot kellett találni, ami munkanap, de az uram meglóghat. Az ő munkahelyét ismerve ilyen nincs. Viszont itt a hosszú hétvégéket úgy szokás megoldani, hogy nincs szombaton ledolgozás, hanem bizonyos cégeknél minden nap 1/4 órával többet dolgoznak, így a hosszú hétvégék tényleg hosszúak.
Lényeg a lényeg, május 14-ét tűztük ki a vizsga a napjának, ami munkanap, de el tudtunk szakadni.

Már csak 3 hetünk maradt, és relatíve sok munka. A bonyolult részén túl voltunk, de az aprólékos vackok még hátra voltak.

Először is befejeztünk az ablakokat.


Nekem jutott a feladat, hogy az ajtóba bevarázsoljam az ablakokat, és nyithatóak legyenek, azt is ellenőrizhetik a vizsgán. Ettől különösen tartottam, mert elevenen élt az emlékezetemben, hogy a papám hogy szenvedett az öreg skodák ajtajaival, főleg amikor még az ablakhoz is kellett nyúlni. Ráadásul nem én szereltem szét anno, és leírásom sem volt hozzá.
Végül én lepődtem meg a legjobban, hogy önállóan ki tudtam következtetni, hogy hogy működik, melyik alkatrész melyik ajtóba való, és tök egyedül össze is raktam.


Az eredeti gumi padlószőnyeg sok darabos és drága, de felajánlottak nekünk egy ilyen szőnyeg-szerű szőrös izét, ami állítólag méretre van gyártva, csak oda kell cuppantani a helyére. Hát, ez majdnem igaz is volt, azzal a különbséggel, hogy az odacuppantás kb 3 órát vett igénybe, meg néhány sniccer-pengét.
A képen látható a tálca is, ami a kesztyűtartót helyettesíti.



Azért az uram sem tétlenkedett, voltak még ott bekötetlen drótok.
Itt van például a duda (elöl középen), és a bal első index. Ez sem volt egy egyszerű menet. Ugyanis ebben az autóban a helyzetjelző és az első index egy azon búrában van eldugva, a fényszóró alatt. Már éppen rendeltük volna hozzá a narancssárga búrát, amikor megtudtuk, hogy a helyzetjelző is ott van. Így narancssárga búra helyett narancssárga égő került a csomagba. Az uram be is kötötte, de furdalta az oldalát, és csak utánajárt. Végül kiderült, hogy ezeket az autókat eredetileg úgy gyártották, hogy az első index fehér volt, és a vizsgán nem is kötnek bele. Hihetetlen, de igaz. Így kiszerelte a drága narancssárga izzót, és fehéret tett bele.


A fényszóró beállítása is jó móka volt. A mai autókban ugye a sofőr ülésről állítjuk. A régebbiekben valami elérhető helyen belülről állítható. Hát, itt szét kell hozzá szedni a fél autót, de sikerült. Nem kötöttek bele a vizsgán.


A tükör-világítást is bekötötte az én drága uram. Utóbb kiderült, a szélvédő gumija mögött jobb elvezetni a drótokat, majd ha ráérünk, kicseréljük. A napellenzőket én csináltam. Pontosabban az eredetiekre húztam ugyanolyan anyagot, amilyenből az ülések és az ajtópanelek vannak.



Amikor hosszas várakozás után megérkeztek a gumik, az uram egyedül ment el, hogy felrakja őket. Miután másfél évvel korábban láttunk frissen felújított 600-ast az első útján felborulni, mert mindent felújítottak rajta, kivéve a gumikat, eszünkbe sem jutott, hogy a 30 éves gumikkal induljunk neki a nagyvilágnak.



Másnap újra együtt dolgoztunk. Nekem jutott az otthon összeállított ajtópanelek beszerelése. Még előző hétvégén kiderült, hogy nem jól rajzoltam meg a szabásmintát, nem fért be a helyére, így kicsit át kellett alakítani otthon. A végeredmény nem olyan rossz. Legközelebb még jobb lesz. (a gumis zseb dizájn az eredeti másolata, én nem bírok ilyen jókat kitalálni)


Közben bekerültek a kiegészítő műszerek, és az ablaktörtő-spricni is.


Meg az ablakmosó folyadék tartálya - milyen kis édes...


És itt vannak a lámpák teljes fényükkel. Mehetünk vizsgára.




A vizsga napjára még maradt néhány apróbb tennivaló, kilincsek meg hasonló nyalánkságok. A belső ajtónyitókat olyan jól sikerült felszerelni, hogy még mindig leesnek minden egyes ajtócsukásnál. Majd egyszer azt is megcsináljuk rendesen.
Megjött hát a tréler, és Narnajito megtette első rövidke útját.


Amíg a tulaj bement az irodába elintézni a papírokat, én gyorsan hátraszaladtam feljebb lökdösni egy kicsit az alapjáratot, mert annyira alacsony volt, hogy lefulladt a motor, amíg be nem melegedett.
Közben persze járattam a motort végig, hogy a gázkibocsátós vizsgán is átmenjen (itt az is a vizsga része).


Amikor ráhúzták a slagot a kipufogóra, kicsit megállt bennünk az ütő. A kezdeti jó kis alacsony értékek után elkezdett emelkedni, emelkedni, emelkedni... De időben megállt és újra csökkenni kezdett. Nem tudom a mértékegységet, de katalizátor nélküli autókban 4,05-ig engedélyezett emlékeim szerint, a miénk pedig 2,85-ig ment föl.
Aztán jött a fék-próba. Eredmény: hátsó fékek szimmetrikusak és jók, az elsők (amikhez ugye nem nyúltunk, mert állítólag újak voltak) viszont nem túl jók, és valami 70-30%-ot tudtak.


Ki is derült a turpisság: a bal első fékből csurgott a fékolaj.
Ez az az akna, ahova földi halandó ügyfél nem sűrűn jut le. Na, az én uram ott is volt ám lent. Lehívta a mérnök megmutatni, hogy hol a baj a fékkel. Illetve a kormányművel is volt valami, arra nem is emlékszem.



A lényeg az, hogy rendes volt a srác. Azt mondta, hogy látta, hogy trélerrel jöttünk, meg hogy szépen megcsináltuk az autót, úgyhogy olyan értékeket fog beírni a papírra, amivel még átmegy a vizsgán, hogy ne kelljen visszajönnünk. De csináljuk meg ezt, meg ezt, meg ezt.

Aki azt gondolná, hogy ezzel vége a restaurálásnak, az nagyon naív. Most jön majd a hab a tortára...