Ez már a célegyenes

Még mielőtt a szüleim hazamentek volna, kihasználtuk a papám ittlétét, és gyorsan a fékeket is megcsináltattuk vele. A lényeg igazából az volt, hogy mi is megtanuljuk, hogy hogy kell légteleníteni.

Amikor megkapuk az autót, azt mondták, hogy az első fékek gyakorlatilag újak, így csak hátsó fékeket, főfékhengert és fékhengereket vettünk újakat. Szóba került az eredetiek restaurálása, de végül én nyertem. Újak lettek.


Most már tudom, hogy miért hívják magyarul fékhengernek. (Spanyolul fékpumpácska a neve, a főfékhenger pedig a fékpumpa).


Itt a vadiúj féktárcsa(?) is (fene tudja, évjárat alapján inkább fékdob lehet - majd ezt is megtanulom egyszer):



Az ajtó felszerelésénél is a papám szakértelmére hagyatkoztunk. Legalábbis az elsőnél, a többit már önállóan kellett megoldanunk.


Érdekes ez a narancssárga, amit választottunk. Először is, szikrázó napsütésben gyakorlatilag sárga, normál nappali fénynél narancssárga, de szürkületkör és villanyfénynél már barnának látszik. Meg itt van ugye ez a kép is. Amikor megláttam a képet, a hajamat téptem. Az ajtó tök más színű, mint a többi. Igaz ugyan, hogy miután lefestettük novemberben, az autó a garázsban maradt száradni, az ajtók viszont átköltöztek a szomszéd helyiségbe. Egyik sem fűtött, egyikben sem lakik senki, de mégis más lehetett a hőmérséklet, a páratartalom, ki tudja...
Viszont azóta is azt nézegetem, akárhányszor meglátom az autót, hogy más színű-e az ajtó, és élőben nem látszik a különbség.

Miután a szüleim magunkra hagytak minket, folytattuk legjobb tudásunk szerint. Beszereltük a tankot. Annak, aki esetleg még nem látott ilyen autót a benzinkútnál, elárulom, hogy tankoláshoz ki kell nyitni a csomagtartót, és közvetlenül lehet a tankba ereszteni a lét.


Az ablakok beszerelése is jó móka volt. Az okos fórumosok azt mondták, hogy áááá, az nagyon könnyű. Csak egy spárga meg egy kis szappan kell hozzá. Az elsőt még a papám segített berakni a Jeromosnak, de a többivel már nekem kellett megküzdenem. Arra a következtetésre jutottunk, hogy minél nagyobb az üveg, annál könnyebb berakni. A szélvédőt például tök könnyű volt. De a két hátsó oldalsó ablak... És akkor még a díszlécet is be kellett nyomni a gumi közepébe.


Amíg én ablakokat kalapáltam, az uram villanyt szerelt. Amúgy is jobb, ha nem nyúlok oda, ahol villany van. Pontosabban segítettem neki kábeleket behúzni, mert azt meg ő nem tudta, hogy hogy kell, én meg pont előtte tanultam meg egy építkezésen kábelt behúzni.


Azért estére végeztünk vele, az összes ajtó és lámpa felkerült, már csak néhány ablak hiányzott.



És a műszerfal is alakul: már nem lógnak szana meg szét a drótok, ott a műbőr alsó borítás, sőt, még az a szép fekete (restaurált, frissen festett) konzol is.



A karácsonykor magyar bontókban beszerzett pótműszereket az uram összerakta. Mivel az eredeti 600-asnak nem volt se vízhőmérője, se feszültségmérője, hasznosnak találtuk. Pontosítsunk: mivel dinamós, a papám tanácsára ampermérőt raktunk bele. Meg főleg azért, mert abból sikerült szépet találni.



És csak hogy nehogy elfelejtsem kárpitosi mivoltomat, kaptam újabb feledatokat: az első ajtók és a hátsó ülés melletti "fal" paneljeinek a kárpitozását. Persze ezekből is el voltak rakva a galambkakis eredetiek, csak le kellett másolni őket.


Sokat agyalt rajta az uram, hogy hova kerüljenek a hangszórók. Végül a hátsó ülések mellett talált nekik ideális helyet. Viszont oda 5 cm-nél nem mélyebb hangszórók kellettek. Végül ebayről lettek, kisebb-nagyobb javítgatások után elviselhető hang jött ki belőlük.





Újra kaptam feladatot: a hátsó ülésből megmaradt copoprenből kellett hangszigetelést gyártanom a motortér és a hátsó ülések közé. Úgy sikerült szabnom, hogy a végén 5 centisnél nagyobb fecni nem maradt belőle. Gyakorlatilag szemétmentesen gyártottam le az egészet. Majd ha meglesz rá a forgalmi, kiderül, hogy működik-e.


Végül bepakoltuk a hátsó paneleket és az üléseket is teljes fehér pompájukban.


Szerintük jó lett.

És itt a folytatás.