A csütörtöki sírdogálás után pénteken megérkezett a fülig érő vigyor.
Pénteken reggel az én uram minivel ment dolgozni, onnan tovább a húga házába, letette a minit, összeszedte Naranjitot, és hazajött. Épp kinéztem az ablakon, amikor jött föl vele az emelkedőn a házunk felé. Olyan gyönyörű volt! Rögtön el is vittem görkori-edzésre, csak hogy dicsekedjek velel egy kicsit.
A hazafelé út nagyjából eseménytelen volt.
Miután 2 hete még hegymászás közben sem akarta elérni az 50ºC-ot a víz, becsuktuk a motor alján a szellőző nyílást, amit a kezelői kézikönyv szerint nyári üzemben nyitva kell hagyni, téli üzemben be kell csukni. (olyankor a termosztát hivatott nyitogatni szükség esetén)
Na, hazafelé az autópályán annak rendje és módja szerint - bár 2-3 fok volt a levegő hőmérséklete - fel is forrt az agyvize. Szerencsére nem volt különösebb gond, utána gyorsan kinyitotta az uram a csapóajtót, és simán haza is jött vele. 70 km-t 1 óra 20 perc alatt tett meg (általában 1 óra szokott lenni az út), és közben ugye megállt motort hűteni is. GPS-szel mérte az összes statisztikát, a lényeg belőle az átlagsebesség: 57 km/h, és a maximális sebesség: 92 km/h volt. És ugye bejáratós a lelkem.
Ma délelőtt elmentünk veterántalálkozóra vele. Mondták is a fiúk, hogy ez az autó sokkal jobb, mint a mini meg a skoda. Szerintem két okból tetszik nekik: 1. nem büdös (értsd: nem hányták még tele több ízben) 2. nincs benne hátul biztonsági öv - még (elöl is az eredeti két pontos van). Nem kell aggódni, már megrendeltük a hátsó biztonsági övet.
Képek sajnos nem készültek, de teljesen elégedettek vagyunk vele. 90-et simán megy, pedig ma én vezettem, nem nyomtam neki, és négyen ültünk benne.
Azt mondták a seat 600 szakértők, hogy azok a 600-asok, amikben eredeti motor van (mint a miénk), nem mennek 90-nél többet. Meg azt is, hogy a termosztát egyik 600-asban sem működik, mindenki nyitva hagyja a szellőzőt télire is.
Ja, és az is kiderült, hogy nem a bowden volt a hibás, hanem a gázpedál. Egy ici-picit állított rajta az uram, és máris sokkal jobb. Már visszajön, ha lelépünk róla, bár még mindig nagyon keményen oda kell lépni neki. Még dolgozunk az ügyön.
2010. november 28., vasárnap
2010. november 25., csütörtök
¡Adiós, mini!
Holnapután vizsgázom, tanulnom kellene, de nem megy. Elérzékenyültem.
Ugyanis elszaladtam bevásárolni az éppen aktuális hipermarketbe. A minivel, ahogy szoktam.
Nem, sajnos nem nyertem meg a kupont, amivel életem végéig ingyen tankolhatok, és Brad Pitt-tel sem futottam össze.
Viszont ahogy indultam hazafelé, jól megnéztek a parkolóban. Na, ehhez is hozzá szoktam már. Viszont miközben néztem a közönséget, megérett bennem a felismerés: "Ez az utolsó utam véled, kedves mini. Holnap felköltözöl a hegyekbe téli álmot aludni, és Naranjito költözik ide helyetted. A jövő héten pedig - a tervek szerint - kivonunk a forgalomból. Ideiglenesen. Legalább tavaszig. Aztán majd meglátjuk."
Furcsán éreztem magam, ahogy leparkoltam a teremgarázsban, a biztonsági kamerák figyelő szeme láttára megsimiztem a kis kockás tetejét, és a könnyeimmel küszködve szóltam hozzá néhány jó szót.
Aztán belegondoltam, hogy eddigi életem során hány autótól búcsúzkodtam. Vagyis inkább hánytól szabadultam meg. Az ideiglenes megszabadulásokat nem is tartom számon, egyik sem ragadott magával. De végleges búcsúból is volt néhány. A legutolsó, amikor a családom lecserélte a fehér 120-as skodámat egy fabiára. Hadd vigyék. Nem fájt érte a szívem. Előtte a tigrát adtuk el. Na akkor az járt a fejemben, hogy "Elvitték már? Nahálaajóistennek!" Az előtt is volt néhány 105-120-as skoda, nem hagytak nyomot bennem. De amikor elvitték a bontóba a legelső autónkat, a piros 110-es skodát, akkor hasonló képpen éreztem.
Most szó sincs eladásról, még kevésbé bontásról, csak téli álomról. Pedig hányszor mondtuk, hogy mennyire utáljuk ezt az autót, és adjuk már el a fenébe. Most belegondoltam, és nem hiszem, hogy képes lennék rá. Mégis csak lottózni kellene, hogy fenntarthassuk a gépjármű parkot, amit szeretnénk.
Ugyanis elszaladtam bevásárolni az éppen aktuális hipermarketbe. A minivel, ahogy szoktam.
Nem, sajnos nem nyertem meg a kupont, amivel életem végéig ingyen tankolhatok, és Brad Pitt-tel sem futottam össze.
Viszont ahogy indultam hazafelé, jól megnéztek a parkolóban. Na, ehhez is hozzá szoktam már. Viszont miközben néztem a közönséget, megérett bennem a felismerés: "Ez az utolsó utam véled, kedves mini. Holnap felköltözöl a hegyekbe téli álmot aludni, és Naranjito költözik ide helyetted. A jövő héten pedig - a tervek szerint - kivonunk a forgalomból. Ideiglenesen. Legalább tavaszig. Aztán majd meglátjuk."
Furcsán éreztem magam, ahogy leparkoltam a teremgarázsban, a biztonsági kamerák figyelő szeme láttára megsimiztem a kis kockás tetejét, és a könnyeimmel küszködve szóltam hozzá néhány jó szót.
Aztán belegondoltam, hogy eddigi életem során hány autótól búcsúzkodtam. Vagyis inkább hánytól szabadultam meg. Az ideiglenes megszabadulásokat nem is tartom számon, egyik sem ragadott magával. De végleges búcsúból is volt néhány. A legutolsó, amikor a családom lecserélte a fehér 120-as skodámat egy fabiára. Hadd vigyék. Nem fájt érte a szívem. Előtte a tigrát adtuk el. Na akkor az járt a fejemben, hogy "Elvitték már? Nahálaajóistennek!" Az előtt is volt néhány 105-120-as skoda, nem hagytak nyomot bennem. De amikor elvitték a bontóba a legelső autónkat, a piros 110-es skodát, akkor hasonló képpen éreztem.
Most szó sincs eladásról, még kevésbé bontásról, csak téli álomról. Pedig hányszor mondtuk, hogy mennyire utáljuk ezt az autót, és adjuk már el a fenébe. Most belegondoltam, és nem hiszem, hogy képes lennék rá. Mégis csak lottózni kellene, hogy fenntarthassuk a gépjármű parkot, amit szeretnénk.
2010. november 7., vasárnap
Ferrari vs. Lamborghini
Ma reggeli közben beszélgettünk a gyerekeinkkel, hogy milyen is lesz a veterán-találkozó, ki milyen autókat szeretne látni. A kicsi Porschékat. A nagy Ferrarikat meg Lamborghiniket.
Láttunk is a találkozón 3 Porschét, két fehéret és egy feketét. Meg egy fekete Ferrarit is.
A találkozó után ebéd közben megbeszéltük, mit is láttunk. Kinek melyik autó tetszett a legjobban. Abban egyetértettek, hogy a Naranjito volt a legmenőbb az összes közül (pedig volt 30-as évek beli BMW, Citroen, Chevrolet; voltak alfák, egy MGB cabrio, stb, stb.).
Végül az én okos nagyfiam (akiről tudni kell, hogy a sárga a kedvenc színe) elgondolkodik, és végül kiböki:
- A Lamborghini jobban tetszik, mint a Ferrari.
- És miért, édes fiam?
- Mert a Lamborghini sárga.
Láttunk is a találkozón 3 Porschét, két fehéret és egy feketét. Meg egy fekete Ferrarit is.
A találkozó után ebéd közben megbeszéltük, mit is láttunk. Kinek melyik autó tetszett a legjobban. Abban egyetértettek, hogy a Naranjito volt a legmenőbb az összes közül (pedig volt 30-as évek beli BMW, Citroen, Chevrolet; voltak alfák, egy MGB cabrio, stb, stb.).
Végül az én okos nagyfiam (akiről tudni kell, hogy a sárga a kedvenc színe) elgondolkodik, és végül kiböki:
- A Lamborghini jobban tetszik, mint a Ferrari.
- És miért, édes fiam?
- Mert a Lamborghini sárga.
Mese a hegymászó hatszázasról
Egyszer volt, hol nem volt, azért az óperenciás tengeren innen, volt egy bejáratós seat 600-as, miután új dugattyúgyűrűket kapott.
Egy szép napon megkapta a forgalmi engedélyét, és végre elérkezhetett a pillanat, amikor a nagyközönségnek bemutatkozhat. Kapóra is jött a havonta egyszer Navacerradában megrendezésre kerülő veterántalálkozó, pont a forgalmi megszerezésének hétévégéjén. Ez a Navacerrada nevű falu a kis seat garázsától mintegy 20 km-re található, 1203 m magasságban, mintegy 300 m-rel a garázs szintje fölött.
El is indult a kis seat a veterán találkozóra, vagyis előbb az ismerős minivel félúton megbeszélt találkozópontra. Az előző napi marmonkannás tankolásból még lötyögött egy kis benzin a tankjában.
Félúttól már együtt ment a mini és a kis seat, valamint egy ronda nagy skoda octavia követte őket. Még kb. 5 km lehetett hátra a célig, amikor is meggyulladt a benzin lámpa a seatban. Kb 1 km múlva köhögni kezdett, és megállt. A seat néha szőke sofőrje még pont talált egy padka-darabkát a szerpentin szalagkorlátja előtt, ahova lehúzódhatott. Telefonja, papírjai mind a csúnya octaviában voltak. Néhány percen belül megérkezett a felmentősereg: az octaviaban elrejtett marmonkannában volt még egy ujjnyi benya, át is ömlött gyorsan a seat tankjába.
Innentől a seat ment elölt, mert hát ugye ki tudja, hogy meddig lesz elég...
3 km múlva kereszteződés: Puerto de Navacerrada (a legközelebbi faluról elnevezett hegyi hágó) és Segovia jobbra, Madrid és Villalba balra. És Navacerrada falu merre? A seat néha szőke sofőrje érzésre balra húzódott, de a másik két autó sofőrje erősködött, hogy jobbra. Mentek hát jobbra. 1300 m, köd.
400 m, még sűrűbb köd, már csak 50 korül bírja szegény seat. Vajon meddig lesz így elég a benzin? 1500 m, már 50 m-t sem látni, négyesben már csak 40-et megy szegény seat. Visszakapcs hármasba. 1600 m. Még mindig van az ujjnyi benzinből? 1700 m. Hát az a hókotró meg hova megy? 1800 m. Hopp, itt van egy parkoló.
Kérdezzük csak meg a hókotróstól, hogy jó irányba megyünk-e Navacerrada felé. Hát nem, annál az elágazásnál mégiscsak balra kellett volna fordulni.
Visszafelé már sokkal könnyebb volt, motorfékkel benzin is alig fogyott. És a falu határában benzinkút fogadta a csapatot. 25 liter benya került a seat 25 l-es tankjába, és 5 perc múlva piros szőnyegen begurult Naranjito élete első veterán-találkozójára. Legalább 15 seat 600-as volt ott, így a tapsvihar sem maradt el. Már sokan várták, hiszen a fórumról sokan ismerték a történetét.
Alig hogy leparkolták, elkezdett esni a havas eső. Most már bármi jöhet, Naranjito bármit kibír!
Itt a flipi névre hallgató mini az elvetemült sofőrjével:
A többi seat 600 közül néhány:
És egy madridi taxinak öltözött seat 800 (figyelem, 4 ajtós!).
A visszaút már kaland-mentes volt, annyi történt csupán, hogy a garázshoz érkezés előtt kb 5 km-rel a skoda szakállas sofőrje kirángatta a seatból a néha szőke sofőrt, mert ő is ki akarta próbálni. Megnyugodott, hogy meglepően jól megy, viszont a gázpedál (vagy bowden, majd kiderül) tényleg nagyon szorul.
De abban egyetértettek, hogy Naranjito jó autó lett.
Egy szép napon megkapta a forgalmi engedélyét, és végre elérkezhetett a pillanat, amikor a nagyközönségnek bemutatkozhat. Kapóra is jött a havonta egyszer Navacerradában megrendezésre kerülő veterántalálkozó, pont a forgalmi megszerezésének hétévégéjén. Ez a Navacerrada nevű falu a kis seat garázsától mintegy 20 km-re található, 1203 m magasságban, mintegy 300 m-rel a garázs szintje fölött.
El is indult a kis seat a veterán találkozóra, vagyis előbb az ismerős minivel félúton megbeszélt találkozópontra. Az előző napi marmonkannás tankolásból még lötyögött egy kis benzin a tankjában.
Félúttól már együtt ment a mini és a kis seat, valamint egy ronda nagy skoda octavia követte őket. Még kb. 5 km lehetett hátra a célig, amikor is meggyulladt a benzin lámpa a seatban. Kb 1 km múlva köhögni kezdett, és megállt. A seat néha szőke sofőrje még pont talált egy padka-darabkát a szerpentin szalagkorlátja előtt, ahova lehúzódhatott. Telefonja, papírjai mind a csúnya octaviában voltak. Néhány percen belül megérkezett a felmentősereg: az octaviaban elrejtett marmonkannában volt még egy ujjnyi benya, át is ömlött gyorsan a seat tankjába.
Innentől a seat ment elölt, mert hát ugye ki tudja, hogy meddig lesz elég...
3 km múlva kereszteződés: Puerto de Navacerrada (a legközelebbi faluról elnevezett hegyi hágó) és Segovia jobbra, Madrid és Villalba balra. És Navacerrada falu merre? A seat néha szőke sofőrje érzésre balra húzódott, de a másik két autó sofőrje erősködött, hogy jobbra. Mentek hát jobbra. 1300 m, köd.
400 m, még sűrűbb köd, már csak 50 korül bírja szegény seat. Vajon meddig lesz így elég a benzin? 1500 m, már 50 m-t sem látni, négyesben már csak 40-et megy szegény seat. Visszakapcs hármasba. 1600 m. Még mindig van az ujjnyi benzinből? 1700 m. Hát az a hókotró meg hova megy? 1800 m. Hopp, itt van egy parkoló.
Kérdezzük csak meg a hókotróstól, hogy jó irányba megyünk-e Navacerrada felé. Hát nem, annál az elágazásnál mégiscsak balra kellett volna fordulni.
Visszafelé már sokkal könnyebb volt, motorfékkel benzin is alig fogyott. És a falu határában benzinkút fogadta a csapatot. 25 liter benya került a seat 25 l-es tankjába, és 5 perc múlva piros szőnyegen begurult Naranjito élete első veterán-találkozójára. Legalább 15 seat 600-as volt ott, így a tapsvihar sem maradt el. Már sokan várták, hiszen a fórumról sokan ismerték a történetét.
Alig hogy leparkolták, elkezdett esni a havas eső. Most már bármi jöhet, Naranjito bármit kibír!
Itt a flipi névre hallgató mini az elvetemült sofőrjével:
A többi seat 600 közül néhány:
És egy madridi taxinak öltözött seat 800 (figyelem, 4 ajtós!).
A visszaút már kaland-mentes volt, annyi történt csupán, hogy a garázshoz érkezés előtt kb 5 km-rel a skoda szakállas sofőrje kirángatta a seatból a néha szőke sofőrt, mert ő is ki akarta próbálni. Megnyugodott, hogy meglepően jól megy, viszont a gázpedál (vagy bowden, majd kiderül) tényleg nagyon szorul.
De abban egyetértettek, hogy Naranjito jó autó lett.
2010. november 6., szombat
Naranjito teljes jogú polgár lett
Mennyi idő is telt el a vizsga óta? Mintegy 5 és fél hónap.
Néhány napja kaptuk az elmúlt 5 hónap leghihetetlenebb hírét: megvan a forgalmi!!! Amikor átmentünk a vizsgán, nem akaruk elhinni, de 5 és fél hónap papírtologatás után már nem nagyon hittünk benne, hogy egyszer még forgalmit kapunk erre az autóra. Tegnap estére a kezünkben is volt, de ma délutánig kellett várni az első (hivatalos) próbaútra.
Ebéd után mentünk föl a garázsba (ugye a hegyekbe), hogy kipróbáljuk, mit tud Naranjito. Mivel eddig se forgalmija, se biztosítása nem volt, csak 1x mertünk kimerészkedni a faluban egy fél kilométeres körre, tele fekvőrendőrökkel...
De még mielőtt elvittük volna dicsekedni, föl kellett szerelni a díszléceket. Legalább a legszembeötlőbbeket. Szerencsére volt segítségem.
Apja lánya. Ünneplőben kell ám autót szerelni.
Bár hallottam egy sztorit egy idősödő úrról, aki vasárnap reggel fölveszi a vadi új öltönyét, elmegy a templomba, aztán hazamegy, megebédel, kicsit leeszi, lekávézza, de aztán még délután kimegy az állatokhoz, kipucolja az istállót, stb. A sztori végéről lemaradtam, így nem tudom, a feleségétől mit kapott.
Még gyorsan meghúztuk a gázbowdent, mert az előző nem hivatalos próbaúton rájöttem, hogy a gázpedál félállásig nem csinál semmit, így nem is csoda, ha nem akar 50 fölé menni, ahol 100 m-enként vannak a fekvőrendőrök.
Aztán néhány gyors fotó, még mielőtt lemenne a nap.
És már indulhattunk is. Az útról ez az egy használható kép készült, a videóra az én drága kisfiam valami jó kis effektet rárakott, így semmi sem látszik belőle.
Szóval, 10 km-re lakik az egyik minis srác, szerencsére neki is két kisfia van, így jól eljátszottak a srácok is, amíg mi dicsekedtünk, meg a fiúk megnézték az időmérő edzést.
Az út kicsit hegyes-dombos, de nagyrészt országút, kis részben fekvőrendőrös belterület. Arra hamar rájöttem, hogy az egyes nincs szinkronizálva, nem tudom, hágy fogaskereket daráltam le a két próbálkozással. Harmadszorra már nem próbálkoztam.
Viszont az országúton mentünk folyamatosan 80-at, emelkedőn 70-et, és nem nyomtam padlót - elévgre bejáratós.
Kaptam is a fejemre érte, mert az uram tudni akarta, hogy mennyi tud, még ha csak egy pillanatra is. Így hazafelé nyomtam neki 90-ig, többet amúgy sem szabad. Azt már csak a garázs előtt vettem észre, hogy előjött belőlem a szőke nő, amikor be akartam húzni a kéziféket, és már csak egyet kattant...
Szóval, elégedettek lehetünk a kis gömbőccel: kézifékkel 90-et megy, és még csak nem is nyomtam neki padlót.
Pontosabban ez az, amit nem tudok biztosan. Nagyon akadozik a gázpedál, kb 2 másodperc, amíg visszamegy a helyére, ha lelépek róla, és elég erősen kell nyomni. Ez lesz a következő, amit meg kell nézni. Talán holnap délelőtt sort kerít rá az uram.
Néhány napja kaptuk az elmúlt 5 hónap leghihetetlenebb hírét: megvan a forgalmi!!! Amikor átmentünk a vizsgán, nem akaruk elhinni, de 5 és fél hónap papírtologatás után már nem nagyon hittünk benne, hogy egyszer még forgalmit kapunk erre az autóra. Tegnap estére a kezünkben is volt, de ma délutánig kellett várni az első (hivatalos) próbaútra.
Ebéd után mentünk föl a garázsba (ugye a hegyekbe), hogy kipróbáljuk, mit tud Naranjito. Mivel eddig se forgalmija, se biztosítása nem volt, csak 1x mertünk kimerészkedni a faluban egy fél kilométeres körre, tele fekvőrendőrökkel...
De még mielőtt elvittük volna dicsekedni, föl kellett szerelni a díszléceket. Legalább a legszembeötlőbbeket. Szerencsére volt segítségem.
Apja lánya. Ünneplőben kell ám autót szerelni.
Bár hallottam egy sztorit egy idősödő úrról, aki vasárnap reggel fölveszi a vadi új öltönyét, elmegy a templomba, aztán hazamegy, megebédel, kicsit leeszi, lekávézza, de aztán még délután kimegy az állatokhoz, kipucolja az istállót, stb. A sztori végéről lemaradtam, így nem tudom, a feleségétől mit kapott.
Még gyorsan meghúztuk a gázbowdent, mert az előző nem hivatalos próbaúton rájöttem, hogy a gázpedál félállásig nem csinál semmit, így nem is csoda, ha nem akar 50 fölé menni, ahol 100 m-enként vannak a fekvőrendőrök.
Aztán néhány gyors fotó, még mielőtt lemenne a nap.
És már indulhattunk is. Az útról ez az egy használható kép készült, a videóra az én drága kisfiam valami jó kis effektet rárakott, így semmi sem látszik belőle.
Szóval, 10 km-re lakik az egyik minis srác, szerencsére neki is két kisfia van, így jól eljátszottak a srácok is, amíg mi dicsekedtünk, meg a fiúk megnézték az időmérő edzést.
Az út kicsit hegyes-dombos, de nagyrészt országút, kis részben fekvőrendőrös belterület. Arra hamar rájöttem, hogy az egyes nincs szinkronizálva, nem tudom, hágy fogaskereket daráltam le a két próbálkozással. Harmadszorra már nem próbálkoztam.
Viszont az országúton mentünk folyamatosan 80-at, emelkedőn 70-et, és nem nyomtam padlót - elévgre bejáratós.
Kaptam is a fejemre érte, mert az uram tudni akarta, hogy mennyi tud, még ha csak egy pillanatra is. Így hazafelé nyomtam neki 90-ig, többet amúgy sem szabad. Azt már csak a garázs előtt vettem észre, hogy előjött belőlem a szőke nő, amikor be akartam húzni a kéziféket, és már csak egyet kattant...
Szóval, elégedettek lehetünk a kis gömbőccel: kézifékkel 90-et megy, és még csak nem is nyomtam neki padlót.
Pontosabban ez az, amit nem tudok biztosan. Nagyon akadozik a gázpedál, kb 2 másodperc, amíg visszamegy a helyére, ha lelépek róla, és elég erősen kell nyomni. Ez lesz a következő, amit meg kell nézni. Talán holnap délelőtt sort kerít rá az uram.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
