Minis békeidők

A mini tehát elkezdett szépen menni, végre élvezet volt vezetni, és főleg nem kellett azon aggódni, hogy mikor fog otthagyni. Sajnos a váltó-arány vagy micsoda nincs eltalálva benne, 60-70-nél már kéri a négyest, így lehet számolgatni, hogy milyen fordulaton megy 120-at. Viszont az emelkedőket meg sem érzni. Tényleg jól megy.

Csak az a szuszogás ne lenne. Különösen alapjáratban. A lambda-szonda. (most csak vaktában lövöldözök ám, gőzöm sincs róla, hogy mire jó, de sokat tolmácsoltam, amikor apukám távszerelte a minit)

Valahogy nem jól megy ez az injektoros dolog. Még szerencse, hogy a németek fejlesztenek egy programozható számítógépet hozzá, az eredeti dobozba kell belerakni, laptopon lehet mérni az értékeket és módosítani a beállításokat. Az első szériából talán a második példány lett a miénk. De hülyeségeket mért. Mondom én, hogy a lambda-szonda.


Közben elérkezett a második fórumos mini-találkozó is, 2009 májusában, ezúttal északra, Navarrába mentünk. Jól ment a mini. Aztán elkezdett kevésbé jól menni. Megálltunk, kinyitottuk a motorháztetőt, mint aki most az út mellett rögtön hengerfejtömítést fog cserélni, aztán visszacsuktuk. Ezúttal – ha lassabban is -, sikerült a minivel megérkeznünk. A kemping a hegy tetején volt, a találkozó négy napja alatt folyamatosan felhőben. De felmászott.

Ott aztán átnézte Benito. A létező összes csövecske vagy szelelt, vagy szétrohadt, vagy lecsúszott a helyéről. Még szerencse, hogy különböző fórum-tagoktól sikerült minden alkatrészt lejmolni, így újra jól ment.
Jött velünk a sógornőm is a 600-asával, bíztunk benne, hogy nem fog feltűnni senkinek a turpisság.
FOTO
A találkozó keretében volt egy kirándulás San Sebastiánba, a tengerpartra. Mi fönt voltunk 1000 m táján, így odafelé végig lejtő volt. Ennek ellenére a többiek előtt fél órával elndultunk, mert szegény 600-as nem megy úgy, mint a minik. Mi mentünk elöl, a 600-as mögöttünk. Kezdett leszakadozni. Mi is lassultunk. Egyre csak lassultunk. A végén már 60-nal mentünk az autópályán, kezdtünk félni, hogy belénk jönnek az egyik kanyar után. Amint odaértünk az óvárosba a kijelölt parkolóba, a többi minis is megérkezett. Az egyik srác, akinek a mini mellett van egy 600-asa is, rögtön be is feküdt a motor alá, de nem talált semmit. A sógornőm jó korán elindult vissza, nehogy besötétedjen, ráadásul 1000 m-t kell majd emelkedni.
Egy óra múlva telefonált: minden rendben, megérkeztünk. Úgy látszik, csak nem nyomtam neki eléggé a gázt. (a sógornőm permanensen szőke)

Hosszú szervezés és készülődés után elérkezett az angliai, 50. évfordulóra szervezett, nemzetközi mini-találkozó, 5000 mini részvételével. Spanyolországból 300 mini ment együtt, Bilbaoban kompra szálltunk, ami egészen Portsmouthig vitt minket. Kb 30 órás út, még szerencse, hogy a minik nem szoktak tengeri betegséget kapni. Csak mert odafelé kicsit hullámzott a tenger, még a személyzet is szedte a gyógyszert és vitte magával a zacskót mindenhova. Hát még én, aki a városligeti csónakban is rosszul vagyok. Még szerencse, hogy az uram öreg tengeri medve, legalább volt szobapincérünk.


Angliában végre olyan utunk volt, hogy egyszer sem kellett kinyitni a motorháztetőt. Pedig kicsit izgultunk. Négyen mentünk, és ugye kempingezni. A találkozó ugyan csak 4 napos volt, de ha az ember szabadságot vesz ki és ilyen messzire elmegy, akkor már kicsit tovább marad, és kicsit jobban körülnéz. Voltunk Londonban, Legolandban, Stonehenge-ben, kipróbáltuk az angol TB-t is, jó volt.

Ez a kép a londoni kempingben készült. Ez a rengeteg sok minden befér a minibe. Gumimatraccal, pumpával, hálózsákokkal...
Az egyetlen akadályt talán a bal oldali vezetés okozta. Az uram kitalálta, hogy ő nagyon figyelmetlen, ráadásul a GPS-t ő kezeli, úgyhogy végig nekem kellett vezetnem. Amíg együtt mentünk a többi spanyol minivel, mindig csoport-vezető pozícióban mentünk, élveztem nagyon. Ők is. Az első megállónál mondták is, hogy tetszik nekik ez a kamikáze vezetési stílus. Uagyanis az első körforgalomba úgy mentem be, mintha ott se lett volna. Szerencsére egy lélek nem járt arra. Aztán beletanultam.

Hazafelé már a tenger is nyugodt volt, még a hajókázást is lehetett élvezni.

Milyen szép idők is voltak ezek... Ooohhh. De persze nálunk az ilyen nem tart sokáig. A Jeromos már egy ideje mondogatta, hogy ő mégiscsak szeretne egy seat 600-ast, regisztrált a fórumon, bőszen járt a 600-as-minis közös találkozókra, aztán 2008 szeptemberben beállított egy szörnyű vassal a sógornőm házába (nekünk ugye nincs garázsunk). Állítólag minden darabja el van rakva, amikor szétszerelték, még ment, nem sokkal azelőtt lett felújítva a motor, de aki elkezdte a restaurálást, nem ér rá, nem fogja tudni befejezni.
Amikor megérkezett, a szomszédok fogták a fejüket, szörnyülködtek, és mély részvéttel kérdezték a sógornőmtől: - De hát mi történt az autóddal? Kiégett?