2010. április 19., hétfő

A mini első két kalandos éve

2007. márciusában vált családtaggá a mini, és ezzel elkezdődött egy hosszú, de kitartó és büszke küzdelem.
Az, hogy az index már a Málagai indulásnál sem nagyon akart működni, szemet szúrhatott volna, de mi jóindulatúan azt feltételeztük, hogy valami véletlen. Aztán hamar rájöttünk, nem az volt. Ez a mini nem egyenesen Németországból jött, volt már előttünk egy spanyol tulaja néhány hónapig, állítólag autószerelő volt az illető, de nem tenném érte tűzbe a kezem. A lényeg az, hogy rögtön az első héten kiderült, hogy a kocsi teljes elektromos cucca nagyon kontár módon lett buherálva. Van egy csomó drót, ami az egyik végén barna, a másik végén kék-fekete, illetve olyan is, ami az egyik végén zöld, a másik végén sárga, de középen piros-fehér. Erre úgy jöttünk rá, hogy néhány napos használat után az index sztrájkolni kezdett. Sebaj, a duda elvégezte helyette a feladatokat. Akárhányszor indexelni akartunk, mindig dudálni sikerült. Persze ezt a hibát sokan észre sem vennék, de mi minden manőverhez használunk indexet, amihez a kresz előírja, így kicsit rosszul viseltük.
Egy hét után elment egy szerelőhöz. Egy öregúr, állítása szerint világ életében minikkel foglalkozott, ez jó ómennek tűnt. Megbeszéltük, hogy átnézi, aztán készít árajánlatot, hogy mit kell feltétlenül és sürgősen javítani, és mit lenne jó. Másnap telefonált, hogy még nem nézett át mindent, de 300 €-nál tart, és már le is festette a motort. Barnára. Király. Ja, és nincs alvázszám a kocsin.
Na, azért nem eszik olyan forrón a kását. Még szerencse, hogy a bácsi világ életében minikkel foglalkozott, és pontosan tudja, hogy mikor hol készült modelleken hol kell keresni az alvázszámot. Gugli a barátunk, még aznap délután előkerült az alvázszám, csak le kellett vakarni a piros festéket, amit szépen ráfújtak jó vastagon, miután három hónappal korábban átment az első spanyolországi vizsgáján. Mint kiderült, eredetileg zöld volt. Brittish Racing Green. Ráadásul olyan szépen festették le, hogy a csomagtartófedél belülről csak helyenként volt piros, de a kocsi belseje még mindig zöld, ahol kilóg a vas. És a tetőn a kockák meg az egyéb fehér sávok rajta mind-mind kétes minőségű matricák.
A bácsi végül állított valamit a fékeken talán, az én drága férjem meg volt olyan rendes, hogy kifizette neki a motor barna festését, és többet nem hallottunk felőle.

Következett az sk szerelések időszaka.
Fékbetét-csere (kevlár!!!). Drótok kuszálása. Új bizti-doboz. Kiegészítő lemezecske a sofőrülés helyzet állítához, hogy a Jeromos is be tudjon ülni. Optikai tuning (új kormány, zseb és hangszóró-tartó az ajtókra, csomagtartó „kárpitozása”, csomagtartófedél belsejének pirosra festése, órák hátlapjának hidi-dizájnja, műszerfal cseréje – szerintem csúnyábbra, de ezt nem merem hangoztatni). Aztán újabb hiba-jelenség: nem önindítózik. Orvosolás: meg kell nyomogatni a drótokat, amik kilógnak a slusszkulcs alatt, és újrapróbálkozni. Általában másodszorra már érintkezik.





Kapott egy ilyen csodapántot is a motorjáztetőre.

Talán egy hónapja lehetett nálunk a mini, amikor a Jeromosnak eszébe jutott lecsekkolni a motorszámot (itt nem nézik vizsgán, nincs eredetiség vizsgálat, senkit nem érdekel a motorszám). De hát mégis. A forgalmi szerint „14H széria”. A motorba más van ütve: 14A 657354687. Persze nem konkrétan ezek a számok, de a „H” és az „A” tuti. Indult a nyomozás. Kiderült, hogy ilyen számmal mini motor nem készült.

Eddig meg sem említettem, nem is tűnt fontosnak. Mini Cooperként vettük, tehát a Cooper bácsi által feljavított, 1300-as motorral. A hirdetésben ugyan mini 1300 szerepelt, a Jeromos külön megkérdezte az eladótól, hogy akkor ez most mi? Mert hát ugye az 1300-as minik mind Cooperek voltak. Ugye nem cserélték le az eredeti Cooper motort egy 1300-as mondjuk metro motorra? Nem ez lenne az első eset... Neeeem, deehoogy. Ez egy Cooper.

Hát, gugli mindent tud, így megtudtuk: a 94-es évjáratú (spi injektoros) minibe belebuheráltak egy 88-as metroból kioperált porlasztós motort. Injektor maradt, a hengerfej nem is emlékszem melyiké volt eredetileg, amúgy is lényegtelen. Tehát nem tudjuk, hogy hány km van a kocsiban, mennyi a motorban, és mennyi a váltóban. A sofőrülésben biztos jó sok, ui a hevederek hamar kiszakadtak. Így legalább jobban elfér a tulaj. Én meg hosszú útra törölközőt / széldzsekit pakolok a fenekem alá. Rövid úton meg a fenékizmokat erősítgetem.

Mindeközben az ember fia ugye ismerkedik más minisekkel, internetes fórum, veterán-találkozók, stb. Az országos szintű mini fórumon jött is a remek ötlet: legyen évente egy nagy fórumos találkozó, minden évben máshol. Az első ilyen találkozó megvalósítása 2008-ra, a májusi hosszú hétvégére esett. Tarragonában, Madridtól 500 km.


Még szerencse, hogy a skodához univerzális tetőcsomagtartót vettünk, pont jó a minire is. Kicseréltük a gyereküléseket a jókra, bepakoltuk az egész családot, és nekivágtunk első hosszú utunknak. Jól is ment az autó, a 88-as buherált motorjával. Az első 385 km-en. Aztán elkezdett furcsán szólni, és lassulni. Itt volt az a pillanat, ahol elkezdtem átérezni, hogy milyen jó ócskavassal utazni: bármilyen meglepetés érhet. De ugyanebben a pillanatban arra is rájöttem, hogy mennyi mindenre jó lesz még az a sok minden, amit apukámtól megtanultam évekkel korábban. Nem vagyok egy Marc Gené (nagyon jó fülű F1 tesztpilóta, a spanyol adás szakkomentátora, és az autó hangja alapján megmondja, hogy konkrétan mi baja van egy autónak verseny közben), de rögtön tudtam, hogy 3 hengerrel megyünk. Emelkedőn.
Megálltunk. Motorháztető kinyit. Vár. Kihűl. Gyujtógyertyák ki. (volt ám gyertyakulcs a Jeromosnál) Közel 20 évvel azelőtti emlékeim alapján mind az összes gyertyahézag jó volt. Megyünk tovább. Mintha jobban menne. Mégsem. Szerintem már csak 2 hengerrel megyünk. Ott egy pihenőhely, csak addig bírd ki. Telefon apának. Ezt-azt kérdezget, nem nagyon tudunk válaszolni, kiderül, hogy távirányításban nem fogjuk tudni megjavítani, de legalább arra jó volt, hogy anya is izguljon nagyokat. Még szerencse, hogy a biztosításban benne van, hogy autómentőt küldenek értünk, és hazaszállítanak, esetleg az úticélig, ha az közelebb van, amennyiben nem tudják megjavítani az autót néhány órán belül.
Dehát addigra már este fél 9 volt. Így bevittek minket egy Bujaraloz nevű igen emlékezetes falucskába, ahol egyetlen árva „szálloda” volt, egyetlen háromágyas szobával, az is rettenet cigiszagú volt. Végül megoldottuk, hogy négyen elaludjunk a három ágyon, a fiúk addigi életük legizgalmasabb kalandjaként élték meg szerintem.
Másnap reggel beletúrtak valamit a minibe, megállapították, hogy nem tudják megcsinálni, így küldtek egy autót sofőrrel, hogy elvigyen minket a célig, a minit meg majd szállítják abba a műhelybe, amelyikbe akarjuk, lakóhelyünktől 10 km-es körzeten belül.
Így érkeztünk meg életünk első mini-találkozójára egy C8-as citroennel, majd (szintén életünkben először) kölcsönöztünk egy Fiat Bravat, és azzal virítottunk a minik között.



Addigra már szépen alakultak a minis ismeretségek, és már tudtuk, hogy a legjobb kezekben Benitonál lenne az autónk. De az ő műhelye Barcelonában van. El is vállalta, már csak a biztosítót kellett meggyőzni. Néhány órányi telefonálgatás és győzködés után szabad utat kaptunk. A mini ment Benitohoz.

Benito nekiállt szétszedni. Diagnosztizálni. Az hamar kiderült, hogy telefonos távirányítással az út mellett nem nagyon tudtuk volna megjavítani. Motorgenerál lett belőle. A hengerfej 2 hónapig jött angliából. De végül megjött. Egy hónap múlva (2010 május) fizetjük a kölcsön utolsó részletét.

De ne szaladjunk így előre. Említettem már a sógornőm seat 600-asát. Állt a garázsban, és azon kívül még a garázsban is állt. De a Jeromos elkezdte győzködni, hogy használja már, járjon vele találkozókra, regisztráljon a 600-as fórumon. Jó-jó, de be kéne indítani. Lemerült az aksija. Ott voltunk négyen felnőttek, két pasi, és egyik sem tudott beindítani egy autót betolásból. Mekkora szernecse, hogy a 105-ös skodák se szerették a téli inulásokat... A harmadik próbálkozásra azért csak beindítottam. A következő héten ment vizsgára, a 30 éves gumikkal, fék nélkül, de átment. Pedig nem lett megkenve senki. Gyorsan kapott is új gumikat, és elkezdett találkozókra járni a sógornőm is. Már a 600-as fórum moderátora.



Három hosszú minitlen hónap után augusztusra elkészült a mini, állítólag 85-90 körüli lovacskát pakoltak bele. Hol fér el annyi ló egy miniben. Még egy ferrariban csak-csak... (már régi, de hátha valaki nem ismeri: Apa, a piros autó a lovacskával, az a ferrari?)



Pont azon a hétvégén volt a második (csak egynapos) fórumos mini-találkozó, ezúttal Burgosban (Madridtól 250, Barcelonától 650 km). Latolgattuk a lehetőségeket, az egyértelművé vált, hogy a Jeromos egyedül megy, a fiúkat nem tesszük ki ekkora kocsikázásnak egy bejáratós autóban egy ebéd kedvéért. Végül nem egyenesen Barcelonából ment, hanem szombaton elvonatozott a miniért, este hazajött vele, és vasárnap ment Burgosba találkozni. Az étterem előtti utolsó körforgalomban kapott egy puszit a mögötte jövő minitől.
Nem nagyot, éppen csak akkorát, hogy a hátsó miniben ordítani kezdjenek a baba-méretű gyerekek, meg hogy engem a guta ütögessen. Azon a találkozón 2 trófeát is elnyert: a legmesszebbről jött autónak járót (ui többen jöttek közel ugyanolyan messzíről, de neki beleszámolták az előző napi Bcn-Madrid utat is), illetve a legbibisebbnek járó rögtönzött trófeát is.


Ennek a csattnak a javíttatása kapcsán ismertük meg azt a srácot, akihez azóta is visszük „nagyobb” (értsd a ház előtti parkolóban nem elvégezhető) javításokra. Ilyen kis javításra ugye nem kell spéci minis műhely, jó lesz a legközelebbi is, gyalog 5 perc. Hát nem mini-őrült az ottani szerelő, a tulaj fia?

2008 augusztus óta jól megy a mini. Kicsit zörög. Na jó, nagyon. Meg szuszog. Meg büdös. El is vittük szerelőhöz. Azt mondta, hogy ha esetleg leszednénk a kipufogóra ragadt nejlonzacskót, lehet, hogy kevésbé lenne büdös. Azóta nem büdös.

Megvolt a bejáratás. Sokáig kímélve volt, aztán a madridi hungaroringen ki lett próbálva, hogy mit tud. Kiderült, hogy jól gyorsul, mégiscsak elférnek ott azok a lovak, de az is kiderült, hogy rövid a célegyenes, vacak váltóval nem lehet kipróbálni a végsebességet. Azóta a váltó már megjavult a szomszéd műhelyben.
Annyit elárulok, hogy majdnem egy éve egy forgalom- és trafipax-mentes autópályán GPS szerint 160-ig, az órája szerint 175-ig nyomtam neki, tovább nem akartam, gyerekekkel voltunk. Azóta nem mentem 125-nél többet. Skodával sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szívesen fogadjuk az építő jellegű kritikákat